Miért hallgass rám?

Mindenen átmentem, amin egy mai, diplomás, vezető állásban lévő, középkorú nő átmehet.
Részem volt a szükségszerűen felbukkanó összes krízisben, ami az ember lányát elérheti, ugyanakkor csodálatosan gazdag életet élek, aminek minden napjáért hálás vagyok.

A 70-es években ki gondolt karrierépítésre!? Én ugyan nem, tehát szerelemből férjhez mentem 18 évesen.
Tanultam, gyerekeket szültem, magyar-történelem szakos tanárként dolgoztam, és boldog voltam, mert úgy éreztem, minden fontos megvan az életemben.

Majd jött a rendszerváltás, és én nagyon gyorsan átláttam, váltani kell. 33 évesen megint tanultam – ezúttal marketinget –, mert tudtam, végre itt a lehetőség, hogy bebizonyítsam, mit is érek.
Mire észbe kaptam, már egy angol tulajdonú szaklapkiadó élén találtam magam, mint ügyvezető-főszerkesztő.
Dolgoztam napi 10-12 órán át, a gyerekeimet csak este láttam, amikor hullafáradtan hazaértem. De repített előre az elért siker, a vezetői lét, a kiugróan magas fizetés, a szakmai eredmények és az elismerés.
Bár az utóbbit soha nem a külföldi férfi főnökömtől kaptam, sokkal inkább az ügyfelektől, az olvasóktól, de még a konkurensektől is.

Aztán engem is elért a törvényszerű kiégés: a házasságom üressé vált, elhíztam, és egyre többször tettem fel magamnak a kérdést: így akarom-e húzni az igát életem végéig?

A válaszom egyértelmű volt, és ez alapján kezdtem 45 évesen harmadszor új életet, ezúttal ismét egy új területen, mint karrier-tanácsadó.

Azokon a hozzám hasonló embereken akartam segíteni, akik ugyanúgy hajtották magukat a mókuskerékben az önmegvalósítást, a boldogságot keresve, ám hatalmas árat fizettek érte.
Elhatároztam, hogy az én lányaimmal nem történhet meg ugyanaz, mint velem, és átadom nekik mindazt a tudást és tapasztalatot, amit női vezetőként átéltem. Mire készüljenek fel? Mire számíthatnak a környezetükben? Miben nem segíti őket senki? Érdemes-e tanulniuk? Hogyan lehetnek egyenlőek a férfiakkal? Szükségszerű-e, hogy egy vezető nő házassága tönkremenjen, vagy fiatalként örökre egyedül maradjon?

Öt éve adok tanácsot, mellette tanítok, írok, szerkesztek. Több helyen is találkozhatsz velem karrier-tanácsadóként. Például a Klubrádió Humántőke című műsorában rendszeresen szerepelek, vagy a tallozz.hu, a nőiportál.hu és a családinet.hu portálok szakértőjeként. De sokszor hívnak cégek, intézmények is előadások megtartására.
Emellett önkéntes munkát végzek civil női szervezetekben, a NőTárs Alapítvány elnöke vagyok, vállalkozónőket képzek, szerkesztem a nőivállalkozók.lap.hu-t. Nemrégiben kvalifikált business és management coach végzettséget is szereztem, és képzett gender szakértő is lettem.

Gondolom, nem lep meg, hogy időközben elváltam. Azóta is egyedül élek, de nem vagyok magányos, mivel remek férfi és női barátok és ismerősök vesznek körül.

Mindezek miatt érzem magam hitelesnek és tapasztaltnak a női vezetők körében. Célom, hogy erőt adjak ahhoz, hogy bízz magadban, és minél előbb találd meg azt a biztos tudást, amelynek segítségével nőiséged megőrzésével kiteljesítheted magad a munkádban úgy, hogy  a magánéleted ne sérüljön.

 

Feliratkozás hírlevélre